3. - Persze, majd pont én...

Zene ehhez a részhez:  http://www.youtube.com/watch?v=KyTRLocKx-Q

Elkezdődött a dal. Mandy mellettem teljesen kiakadt. Sikoltozott, ugrált, rángatott... minden baja volt. Ágyúval sem lehetett volna lelőni. Én csak nyugodtan "bámultam" a színpad felé a szemüvegemen keresztül addig amíg az első refrén utáni részt el nem kezdte énekelni az egyik srác. A szívem akkora hatalmasat dobbant hogy az valami elképesztő. Meglökdöstem Mandy-t.

- Ki az a srác aki most énekel? Hogy néz ki? - kérdeztem.
- Niall Horan. Szőke, kék szemű, világos bőre van, ír származású a srác és...ÚRISTEN MINKET BÁMUL. - kiáltott a fülembe. - Mit minket? Téged!!!! 

Valóban éreztem hogy valaki néz, azt mindig megérzem. Azelőtt is megéreztem mielőtt megvakultam volna.

- Ugyan miért nézne engem? 

- Mert gyönyörű vagy idióta, csak vedd le a szemüveged! - utasított Mandy, majd lekapta a szemüvegem. A reflektorfények hihetetlenül bántották a szemem annak ellenére hogy közel sem voltak hozzám. A színpadon 4 szaladgáló és egy egyhelyben álló alakot láttam csak. - Integess, ideintett. Úristen Niall Horan ideintett. 

Nem tudtam mit tenni, intettem. 

Néhány dalt elénekeltek még a srácok. Egész jók voltak. Mandy végigugrálta az egészet, de 2 percenként rámkiabált hogy Niall folyton bámul. Persze, valóban.. biztos úgy lesz. Egy nyomorult vak csaj... Még viccnek is rossz. 

Akárhányszor az angyali hangú srác énekelt szóló részeket a szívem valamiért mindig hevesebben vert. Éreztem, hogy van benne valami más, mint a többiekben, de sejtésem sem volt, hogy mi lehet az.

Amint véget ért a koncert az az Úr aki befelé segített minket, Ő mutatta kifelé is az utat. 

- Lányok, mégmielőtt kimennétek. Ha már úgyis itt vagytok hátul, akartok valakitől autogramot vagy közös képet? - kérdezte kedvesen. Én nem mertem megszólalni sem, ellenben Mandyvel.

- Úristeeeen! - vinnyogta. - Szabad? 

- De csak nektek. - mondta jókedvűen kísérőnk.

- Igen igen igeeen! A One Direction-t szeretnénk nagyon! - ugrált mellettem Mandy. - Ugye Molly? Mondd, hogy igen! Legalább beszélhetsz Niallel is. 

- Tőlem. - egyeztem bele egyhangúan. - De... nem hiszem hogy annyira akarna akármelyikük is egy vaksival társalogni. - hajtottam le a fejem.

- Hagyd már a baromságokat! - förmedt rám Mandy.

- Szerintem is. Én ismerem a srácokat, nagyon jó fejek. - mondta kísérőnk.

- Teljesen mindegy. - maradtam továbbra is rideg.

A One Direction öltözője felé tartva megtudtuk hogy kísérőnket Paulnak hívják, és hihetetlenül rendes hapsi.
Hirtelen beleütköztem Mandybe. Gondoltam odaértünk, majd kopogtatást hallottam illetve hangos röhögést, aztán csend és ajtó nyitódása.
- Helló Paul! Kik ezek a lányok? - kérdezte egy ismeretlen hang.
- Liam nyitotta ki az ajtót. - súgta a fülembe Mandy.
- Szia Liam. Kísértem ezeket a lányokat kifelé éppen, és gondoltam megkérdezem nem-e akarnak valakitől autogramot meg ilyenek és azt mondták h tőletek szeretnének.
- Ó, értem. Srácok! - kiáltott befelé Liam. - Gyertek már ki egy kicsit.

*Mandy*
El sem akartam hinni, hogy tényleg olyan közel lehetünk hozzájuk. Mikor Liam bekiabált a többieknek csak ámultam bámultam. Sorban jöttek kifelé Liam után. Harry, Louis, Zayn és végül Niall. Mindannyian odajöttek hozzám is és Mollyhoz is képet csinálni meg ilyenek, de Mollyn végig rajta volt a szemüvege. Megmondtam neki ezerszer hogy vegye le. Sosem hallgatott rám. Niall volt ugye az utolsó. Először hozzám jött oda.
- Ti voltatok ott lent a színpad előtt ugye?
- Öhm, igen. Egy közös képet szabad?
- Persze. - vágta rá Niall majd villant a vaku és odament Mollyhoz.

*Molly*
- Szia. Te voltál az a lány aki szemüvegben kezdte nézni a koncertet? - kérdezte az az angyali hang.
- Csak hallgattam. - mondtam kissé zavarban. Honnan tudhatta volna hogy mi a fene van. Hallottam hogy síri csönd marad és Mandy köhögni kezd.
- Úristen, nem tudtam. Sajnálom, ne haragudj tényleg. - hadarta Niall majd megfogta a kezem, amire valószínűleg teljesen elpirultam úgy bizsergett az arcom és kikaptam kezem az övéből, mire Mandy szólalt meg.
- Vedd már le a szemüveged légyszi. - lökött meg Mandy.
- Nem fogom levenni, így is fáj...
- Pedig igazán levehetnéd. - szólalt meg Niall.
- Azt hiszem, mi bemegyünk... - szólt közbe valószínűleg Zayn. - Mandy, bejössz beszélgetni?
- MEGYEK, MEGYEK, MEGYEK. - nyávogott Mandy továbbra is, majd ajtócsapódást hallottam.
- Szóval... te nem angol vagy, ugye? - kezdte Niall.
- Nem. New Yorkból jöttem, Brooklyn rész.
- New York biztos szép város. Nem jártam még ott ezelőtt. - próbált beszélgetni velem.
- Aha, az... - vágtam rá lányos zavaromban.
- És ömm..., hú basszus a neved meg sem kérdeztem.... - hallottam az Ő hangjában is egy kis izgalmat.
- Molly - mosolyogtam. - Molly Evans.
- Ömm, szóval Molly. Most itt élsz Londonban? - éreztem hogy méreget a szemével. Azt mindig megérzem.
- Igen. Tavaly októberben költöztem ide. Nem bírtam a kivételezést.
- Aha értem. És, hogy tetszik London?
- Szép város nagyon. A hangok alapján. - mosolyogtam halványan megint.
- Édes istenem mekkora balfék vagyok. Neharagudj, megint kiment a fejemből.... - magyarázkodott.
- Semmi baj. Már megszoktam.
Beszélgettünk még kicsit Niallel erről arról, aztán a folyosón ilyen hihetetlenül hangos lépteket hallottam.
- Na jólvan Niall, ideje menni, holnap nem egy interjú lesz, dolgozni kell az albumon, húzás befelé te kislány meg menjél szépen hazafelé.
- Ne legyél már ennyire tapló Simon. - mondta Niall.
- Én vagyok a főnök, azt csinálod amit mondok. Búcsúzz el addig szólok a többieknek is. - majd az állítólagos Simon bement. Rá két percre Mandy jött ki, hallhatóan egyedül.
- Hát örültem Molly. Remélem beszélünk még.
- Énis örültem. - majd egy puszit nyomott az arcomra és elindult befelé.
- Várj Niall. - szólt oda neki Mandy aztán sugdolózni kezdtek.
- Mandy, mivan? - léptem feléjük.
- Ó már semmi. Köszi Niall. - mondta nevetve.
- Sziasztok. - köszönt Niall majd besétált.
- Mehetünk lányok? - kérdezte Paul aki ezekszerint közben már kijött.
- Persze. - vágtam rá, majd Mandy karonfogott és húzott magával. - Mit mondtál Niallnek? - súgtam a fülébe.
- Semmit. - tudtam hogy hazudik.

~*~

Este 11 lehetett mikor végre ágyba kerültem. Épp el akartam aludni, mikor a telefonom megszólalt.
- Ki a fene lehet az ilyenkor? - káromkodtam hangosan miközben matattam a telefonom után az éjjeli szekrényen.
Megnyomtam a felvevő gombot és a fülemhez emeltem a telefont.
- Ki vagy és mit akarsz ilyenkor? - szóltam marhára kedvesen a telefonba, de nem jött válasz. Tudtam hogy van valaki a vonal végén, de nem jött válasz. Csak sutyorgás. - Tudod kivel szórakozzál ilyenkor. - majd lecsaptam. Tárcsáztam Mandy számát... Üzenetrögzítő. - Holnap gyere át, meg kéne nézned valamit. puszi. - mondtam a felvevőre majd magamra húztam a takarót és vártam a másnapot, hátha Mandy tud valamit az ismeretlen hívóról.